Cégünk, az Okto-Plus Bt. 1991 októberében alakult és azóta is a két alapító tag 50-50%-os tulajdonában van. 2004 novemberében alakult át és vette fel az Okto-Plus Pro Kft. nevet.

A két alapító 1988 óta foglalkozik (rövid kitérőkkel) kapukkal, kapumozgatással. A Hörmann céggel egy barátunk révén kerültünk kapcsolatba, mely később igen gyümölcsözőnek bizonyult. A megalakulás után (még mint kétszemélyes cég) elköteleztük magunkat a minőség, a Hörmann mellett. A kiváló minőségű termék mellé igyekeztünk kiváló minőségű szolgáltatást is nyújtani. Éveken keresztül mi magunk mentünk a munka után, mi kötöttük az üzleteket, építettük be a kapukat. Úgy látszik jól végeztük a munkánkat, mert egyre több megrendelésünk lett, melyet már nem győztünk magunk elvégezni. Először a családból néztünk segítség után, majd amikor ez is kevésnek bizonyult, már a baráti körben, később pedig minden lehetséges módon kerestünk és találtunk munkatársakat. Mostanra 8-10 alkalmazottal és több alvállalkozóval dolgozunk.

A cégünk filozófiája továbbra is maradt a MINŐSÉG melletti elkötelezettség. Jelmondatunk: A rossz minőség miatt érzett keserű szájíz tovább tart mint az alacsony ár öröme.

Mindig próbáltuk azt éreztetni megrendelőinkkel, hogy Ő az egyetlen ügyfelünk és igyekeztünk magunkévá tenni problémáját. Ez annál is inkább egyre nehezebb, mivel már rég kinőttük egy kisvállalkozás kereteit. Már több mint 5 éve vagyunk a Hörmann magyarországi legnagyobb kereskedője. Ezen kívül több a szakmába vágó importőr legjelentősebb partnere vagyunk.

Számos építési vállalkozó és komoly építőipari cég régi megrendelőnk. Talán ez is bizonyítja, hogy munkánk minőségére nem lehet panasz. Lakossági megrendelőink is visszatérnek hozzánk, ha valamilyen problémájuk adódik a garázs- és kertkapu üzemeltetése során. Nagyszámú karbantartási szerződéssel rendelkezünk, melyeket nagyvállalatok, társasházak vagy akár egyéni megrendelőink kötöttek velünk.

Számos olyan feladatot oldottunk meg, melyhez nagy szakmai hozzáértésre és megfelelő szakembergárdára volt szükség. Kényes feladatokra, reklamációk megoldására még a mai napig is minket kér fel a Hörmann. Igyekszünk alkalmazottaink képzésében mindig naprakészek lenni. Kereskedőink rendszeresen részt vesznek a Hörmann és egyéb beszállítóink esedékes oktatásain.

Azt szeretjük, ha leendő megrendelőink már az építkezés előtt tájékozódnak nálunk a lehetőségekről. Ezáltal még jobb szolgáltatást tudunk majd nyújtani, elkerülhetők a felesleges kiadások és mindenki elégedettebb. Szívesen látunk bemutatótermünkben minden érdeklődőt, nálunk nem csak a vásárlók vannak nagy becsben tartva. Amennyiben szükséges Budapesten és környékén díjtalan helyszíni szemlével állunk szolgálatára.

Kérjük, tájékozódjon a termékeinkről, műszaki információkról, árakról a következő oldalakon, és bizalommal forduljon hozzánk kérdéseivel, megoldandó problémáival. Ígérjük, hogy az általunk ismert, műszakilag legkedvezőbb és a leggazdaságosabb megoldást fogjuk Önnek kínálni!

  © Okto-Plus Pro Kft.

1033 Budapest, Szentendrei út 39-53. - Tel.: 436-6666 Fax: 436-6690 - E-mail: info@okto-plus.hu
Design: i-Dome